Ugrás a tartalomhoz

Sínautóbusz

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
MÁV Ikarus 260, egy magyar sínautóbusz
Német Uerdinger Schienenbus Horgoson
Bzmot. A köznyelv sínbuszként beszél a kisebb dízelüzemű mellékvonali motorkocsikról is.

A sínautóbusz – röviden sínbusz – az autóbusz, vagy autóbusz-koncepció, vagy autóbusz-részegységek vasúti járműként való felhasználást jelenti. A sínautóbusz technikailag motorkocsinak minősül, hiszen a vontatáshoz szükséges erőgép és a szállított személyek vagy áruk azonos járműegységen helyezkednek el. Sínbuszokkal általában pótkocsikat nem vontatnak, azok leggyakrabban önmagukban közlekednek. A sínbusz köznyelvi fordulatként nagyon elterjedt, a köznyelv sínbuszként beszél a kisebb dízelüzemű mellékvonali motorkocsikról (pl. Bzmot) is.

Sínautóbuszok Magyarországon

[szerkesztés]

A Duna–Száva–Adria Vasút számára a Ganz és Társa 1925-ben már épített sínautóbuszt. A jármű felépítménye a kor autóbuszaira hasonlított, ám a masszív szegecselt főkeret, illetve a vasúti futóművek erősítették a motorkocsi-jelleget. 1934-ben kezdődött az Árpád sorozatú sínautóbusz története, szintén a Ganz-gyártól. Ez a jármű sokkal inkább a motorkocsikra hasonlított, sínbusznak csak a koncepciója miatt nevezeték: a befogadóképessége, utaskényelmi szolgáltatásai inkább egy buszhoz tették hasonlóvá.

A második világháború alatt a budapesti és debreceni villamosüzem átalakított autóbuszokat kezdett sínbuszként üzemeltetni. Ezek előtte autóbuszként közlekedtek, az átalakítás pedig kizárólag a futóművet érintette (egy nyitott kivitelről is van dokumentáció). A budapesti járműveket a világháború után vissza is alakították busszá.

A későbbiek folyamán még voltak sínbusz-tervek. Többek között a pusztaszabolcsi kocsijavítóban egy 200-as szériából származó Ikarus távolsági buszt át is építettek sínjáróvá, azonban a két merev tengely közötti nagy távolság az ívekben való közlekedést problémássá tette, valamint egyéb műszaki aggályok is felmerültek. Az autóbusz visszaalakítása óta Szentes környékén közlekedik, helyközi autóbuszként. Hasonló kezdeményezés volt a Ganz részéről az Autorail sínbusz, mely egy iker-motorkocsi volt, jelentős részben Ikarus alkatrészekből felépítve.

Sínautóbuszok külföldön

[szerkesztés]

Németországban 1951-ben rendeltek meg először prototípust az ún. Schienen-Straßen Omnibusból (röviden SchiStra Bus). Ez egy különleges autóbusz volt, amely alá két speciális vasúti forgóvázat lehetett tolni a sínen való közlekedés idejére. A művelet időigényes volt, ezért csak 1967-ig voltak ilyen járművek forgalomban.

Források

[szerkesztés]
Weitzer János Tr. benzin-villamos sínautóbusz 1903/1906 – …

További információk

[szerkesztés]
  • Szécsey István: Az Árpádtól a Hargitáig. A Ganz gyorssínautóbusz, motorkocsi és motorvonat gyártásának aranykora, 1934–1959; szerk. Mihály Zsolt; Magyar Államvasutak Zrt. Vezérigazgatósága, Bp., 2006
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy