John Bowlby
| John Bowlby | |
 | |
| Született | 1907. február 26.[1][2][3][4] London |
| Elhunyt | 1990. szeptember 2. (83 évesen)[1][2][5][6][3] Skye |
| Állampolgársága | brit |
| Házastársa | Ursula Longstaff (1938. április 16. – )[7] |
| Gyermekei |
|
| Szülei | Anthony Bowlby |
| Foglalkozása |
|
| Iskolái |
|
| Kitüntetései | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Edward John Mostyn Bowlby (London, 1907. február 26. – Skye, 1990. szeptember 2.) brit pszichoanalitikus képzettségű pszichiáter és pszichológus volt, aki leginkább a fejlődéslélektan iránt érdeklődött, legismertebb munkája a kötődés elmélete.
Élete
[szerkesztés]Edward John Mostyn Bowlby 1907-ben született Londonban, egy felső-középosztálybeli család hatodik gyermekeként. A kor szokásai szerint őt és a testvéreit dadák nevelték, a szüleikkel keveset találkoztak. Édesanyját általában naponta egyszer látta, amikor délutáni teaidőben egy órát a gyermekeivel töltött. Ennek oka a kor felfogása volt, mely szerint a szeretet kimutatása és a nagyfokú figyelem a gyermeket elkényezteti. Ezért Bowlbynak egy dajka volt az elsődleges gondozója, egészen négyéves koráig.[10]
Hétéves korában a szülei egy bentlakásos iskolába küldték, amiről utólag azt írta, korai volt számára és szörnyen érezte magát,[11] és ez nagy hatással volt a későbbi munkásságára. A dartmouthi haditengerészeti iskolában tanult tovább, de hamar rájött, hogy inkább olyan munkát szeretne, ahol embereknek tud segíteni, és a világot jobbá tenni.[10] Ezért a cambridge-i Trinity egyetemen tanult tovább, először apja nyomdokait követve orvostudományt, majd az utolsó évben pszichológiát. Miután ott 1928-ban lediplomázott, egy évig egy beilleszkedési nehézségekkel küszködő gyerekekkel foglalkozó iskolában dolgozott. Ezeknek a gyerekeknek a hatására kezdte először igazán foglalkoztatni, hogy a korai tapasztalatok hogyan befolyásolhatják a személyiség fejlődést.[12] A rövid szünet után folytatta tanulmányait, 1933-ban végzett a University College Hospital-nál, majd Maudsleybe ment, ahol 1937-ben szerzett pszichoanalitikus végzettséget. 1940-ben pszichiáter lett a hadseregnél, majd a háború után 1945-től Tavistock klinika gyermek osztályának igazgatója lett. 1950-től az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tanácsadója is.
1938. április 16-án feleségül vette Ursula Longstaffot, akitől négy gyermeke született. 1990-ben halt meg, skóciai nyaralójában.[10]
A kötődés
[szerkesztés]Bowlby kötődéselmélete szerint velünk születik a késztetés a kötődésre, és ennek megfelelően az újszülött viselkedési repertoárja (sírás, nevetés, kapálózás, stb.) mind olyan viselkedések, melyek – optimális esetben – biztosítják a közelséget és elősegítik a kontaktust az anyával. Hangsúlyozta az anya válaszkészségének fontosságát, mivel a gyermek kontaktuskereső viselkedése csak a párbeszéd egyik oldala, és csak megfelelő válasz esetén alakulhat ki a biztonságos kötődés. Feltételezte, hogy az ember esetében is létezik egy szenzitív periódus, melynek folyamán ki kell alakulnia a kötődésnek. Ez a kritikus időszak természetesen nem olyan rövid és pontosan meghatározható, mint az állatok imprintingje esetén.
Bowbly négy szakaszt különített el a kötődés fejlődésében:[12]
1. A differenciálatlan szociabilitás (0-3 hó) Ebben a korban a nem diszkrimináló szociális válaszkészség jellemzi a gyermek viselkedését. Majdnem minden szociális ingerre válaszol a gyermek, nemcsak a gondozó jelzéseire. Megjelenik az első társas mosoly, amikor már mások arcára reagál a gyermek mosolygással.
2. Differenciált szociabilitás (2-6 hó) A gyermek kezdi megkülönböztetni a fontos személyeket, felismeri az anyját és a közelebbi családtagjait. De ebben a szakaszban még elfogadja másoktól is a gondoskodást, szórakoztatást, ha viszont választási lehetősége van, a számára ismerősöket választja.
3. Személyes kötődés vagy ragaszkodás (6 hó-2 év) Ebben a szakaszban a kötődés kialakulása és annak stabilizálódása van a középpontban. Megjelennek a kötődés egyértelmű jelei, nem fogad el bárkitől törődést, hanem ragaszkodik az elsődleges gondozókhoz (ez általában az anya, de kiválthatja az apa, vagy akár egy testvér is).
4. Partnerség (2-3 év) A gyermek kötődése ekkorra már stabilnak mondható, annyira, hogy ebből akár már nyitni is képes. Idegenekkel ismerkedik, felnőttekkel és kortársakkal is.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
- ↑ a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ a b The Peerage (angol nyelven)
- ↑ Педагоги и психологи мира (orosz nyelven)
- ↑ Encyclopædia Britannica (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Brockhaus (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ p17608.htm#i176077, 2020. augusztus 7.
- ↑ https://www.apadivisions.org/division-7/awards/distinguished-contributions?tab=3
- ↑ https://www.psychologicalscience.org/members/awards-and-honors/fellow-award/recipent-past-award-winners
- ↑ a b c Van Dijken, S. (1998). John Bowlby: His Early Life: A Biographical Journey into the Roots of Attachment Theory. London: Free Association Books
- ↑ Bowlby, J. (1973). Attachment and loss, Vol. 2: Separation. London: Hogarth.
- ↑ a b Bowlby, J. (1969). Attachment and loss, Vol. 1: Attachment. London: Hogarth.
Irodalom
[szerkesztés]- Bowlby, J. (1969). Attachment and loss, Vol. 1: Attachment. London: Hogarth.
- Bowlby, J. (1973). Attachment and loss, Vol. 2: Separation. London: Hogarth.
- Bowlby, J. (1980). Attachment and loss, Vol. 3: Loss, sadness and depression. London: Hogarth.
- Bretherton, I. (1992). The origins of attachment theory: John Bowlby and Mary Ainsworth. Developmental Psychology, 28, 759-775.
- Van Dijken, S. (1998). John Bowlby: His Early Life: A Biographical Journey into the Roots of Attachment Theory. London: Free Association Books