Ugrás a tartalomhoz

Dión Khrüszosztomosz

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dión Khrüszosztomosz
Élete
Született40
Bursa, Oszmán Birodalom
Elhunyt120 (79-80 évesen)
Nemzetiséggörög
Pályafutása
Jellemző műfaj(ok)szónoki beszéd
Fontosabb műveiBeszédek

Dión Khrüszosztomosz (latinul: Dio Chrysostomus Coccejus), (40 körül – 120 körül) ókori görög szónok.

A Bithüniai Pruszában született. Előkelő, vagyonos családja gondos nevelésben részesítette. Eleinte szónoki, majd filozófiai tanulmányokkal foglalkozott, és itt elsősorban a sztoicizmus tanításait kedvelte meg. Domitianus császár uralkodása (8196) idején Rómában tartózkodott, majd miután a császár a filozófusokat kitiltotta a fővárosból, Dión a Római Birodalom dunamenti provinciáit utazta be. Nerva trónraléptekor tért ismét vissza Rómába (96). Baráti viszonyban állt a császárral, innen nyerte a Crocceius nevet utalva Nerva teljes nevére. Nerva utóda, a 98-ban trónralépő Traianus is megbecsülte munkásságát. A 100-ik évben Dión meglátogatta szülővárosát, majd ismét Rómába jött. Itt is hunyt, de ennek ideje bizonytalan. Unokája, Cassius Dio jelentős korabeli történetíró volt.

Napjainkra 80 beszéd maradt fenn a neve alatt, ám valójában ezek nem mindegyike származik tőle. A beszédek, vagyis inkább erkölcstani és filozófiai tárgyú dolgozatok szerezték meg Diónnak a Khrüszosztomosz ('Aranyszájú') melléknevet. A beszédeket finom ízlés és tiszta nyelvezet jellemzik, és szerzőjüket Platón és Démoszthenész szerencsés utánzójának, egyben kora legjelentősebb stilisztájának mutatják. A beszédek nyomtatásban először 1551-ben jelentek meg. (Aldusnál, Venetiis).

Magyarul megjelent művei

[szerkesztés]
  • Euboiai történet vagy A vadász. Chrysostomos Dion 7. beszéde; ford. Vajda Károly; Wunder Ny., Fehértemplom, 1896
  • A vadász. Részlet Dio Chrysostomus 7. beszédéből. Elbeszélés; ford. Konrád Ferenc; Huszár Ny., Nyitra, 1911
  • Dión Chrysostomosː A »királyságról« szóló első beszéd. Fordítás, kommentár és kísérő tanulmányok; ford., jegyz., tan. Szlávik Gábor; Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest, 2004, ISBN 963-8392-62-2
  • Dión Chrysostomosː Tróját nem vették be és más írások (ford. Szepessy Tibor), ELTE Eötvös József Collegium, Budapest, 2016 (Antiquitas, Byzantium, renascentia)

Források

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
  • Ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy