Budfalva
|
A településen világörökségi helyszín található |
| Budfalva (Budești) | |
 | |
| Az alsó fatemplom | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Máramaros |
| Fejlesztési régió | Északnyugat-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Máramaros |
| Község | Budfalva |
| Rang | községközpont |
| Irányítószám | 437070 |
| Körzethívószám | 0262 |
| SIRUTA-kód | 107528 |
| Népesség | |
| Népesség | 2120 fő (2021. dec. 1.) |
| Magyar lakosság | 2 (2002) |
| Népsűrűség | 24,87 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Terület | 85,23 km² |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 47° 43′ 50″, k. h. 23° 56′ 47″47.730449°N 23.946482°EKoordináták: é. sz. 47° 43′ 50″, k. h. 23° 56′ 47″47.730449°N 23.946482°E | |
| Budfalva weboldala | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Budfalva (románul Budești, jiddisül בודשט) falu Romániában, Máramaros megyében, a történeti Máramarosban.
Fekvése
[szerkesztés]Máramarosszigettől 25 kilométerre délre, a Kaszó (Casău) partján található. Országúton a DN18-as útról 12 kilométer után letérve a DJ109-es úton közelíthető meg.
Nevének eredete
[szerkesztés]Nevét a 14. század második felében élt Lunkovoj fia Bud kaszói (azóta eltűnt környékbeli falu) kenézről kapta. Először 1361-ben Buthfalva, majd 1405-ben Bwdfalva néven említették.
Népessége
[szerkesztés]- 1880-ban 1761 lakosa volt, ebből 1462 román és 227 német (jiddis) anyanyelvű; 1497 görögkatolikus és 246 zsidó vallású. Tótosbányát 1910-ben 164 személy lakta, közülük 111 magyar, 49 román és 4 német anyanyelvű; 115 római és 49 görögkatolikus vallású.
- 2002-ben 2547 lakosából 2544 volt román nemzetiségű; 2456 ortodox és 69 görögkatolikus vallású.
Története
[szerkesztés]1361 és 1402 között telepítette Lunkovoj fia Bud kenéz. Luxemburgi Zsigmond 1405-ben Balk, Drág és János fiainak adta kenézségét. A későbbiekben román kisnemesi falu volt. 1624 után beléolvadt Vincfalva (Vincest). Egy könyv 1647-ből származó bejegyzése és a La mănăstire helynév alapján szerzetes közössége létezett.[1] 1720-ban tiszta nemesi falu, negyven nemesi telekkel.
A 18. század végén határátkelőhely volt Erdély felé, harmincad- és postahivatallal. Lakói zsindelykészítéssel, szénégetéssel és szalmakalap-kötéssel foglalkoztak, termékeiket Kapnikon adták el.
1781 körül kezdődött a határában már korábban is ismert érclelőhelyek komolyabb kitermelése. Az 1840-es években főként székely bányászokat költöztettek Zsarámpóra (Zserapó, Zsarápabánya, románul: Jereapăn) és Tótosbányára (románul: Totoș). A két telepnek saját katolikus temploma, később kisebb vízerőműve is volt. 1867-ben a zsarámpói Anna, Ilona, István, Anna Mária, az oncapataki Keresztelő Szt. János bányákban és Tótos Miklós bányájában összesen kilencvenhatan dolgoztak.[2] 1881-ben a zsarámpói Anna, Ilona és Ágoston bányákban aranyat, ezüstöt és galenitot, a tótosi Pál-bányában bornitot és galenitot termeltek ki.[3] 1936-ban megépült flotációs üzeme is, amely rövid időre új lendületet adott az aranybányászatnak. 1934-től új vájatokat ástak az Anca/Oanța és a Râul Mare-völgy ólom- és ezüsttartalmú teléreihez. 1956-ban a telepeket bezárták.
1848. október 4-én a nemesi kiváltságai elvesztése miatt lázadozó lakosság megkergette a lecsillapítására kiküldött Reviczky János főbiztost és a dombokon lövöldözött, de a Tafelmájer Károly vezette szigeti nemzetőrség harc nélkül kibékítette az elégedetlenkedőket.
Először 1746-ban írtak össze három zsidó családot a faluban. 1846-ig a közösség létszáma 64 főre nőtt. Főként a haszid irányzatot követték, 1870, majd 1890 körül építettek maguknak zsinagógát. Közvetlenül a II. világháború előtt váltak önálló hitközséggé. 1944-ben a gettósítás elől húsz zsidó fiatal az erdőkbe menekült, akik közül tizenhatan meg is érték a szovjet bevonulást. 1947-ben kb. száz túlélőt számláltak össze.
Látnivalók
[szerkesztés]- A falu alsó felében a Szent Miklósnak szentelt fatemplom, 1643-ból. Egyike annak a nyolc építménynek, amelyek közösen kerültek a világörökség listájára Máramaros fatemplomai néven. 1762-ben a vidék egyik híres ikonfestője, Alexandru Ponehalschi díszítette ki a pitvart, a hajót és az ikonosztázt. Királykapuja 1628-ból való, moldvai mester műve. A szentély falait 1832-ben Ioan Opriș festette. 1922-ben az ablakokat megnagyobbították és a pitvart elválasztó falba nyílásokat vágtak, hogy az asszonyok is nyomon követhessék a liturgiát. Mindez a falfestményeket is érintette. Ugyanekkor építették hozzá a nyugati oldal tornácát. A templomban őrzik, néhány 16. századi ikon és későbbi üvegikonok mellett Pintye vitéz páncélingét, sisakját és II. Rákóczi Ferenc zászlaját. A kolozsvári fellebbviteli bíróság 2009. december 4-ei jogerős határozata a templomot visszajuttatta a román görögkatolikus egyház tulajdonába.
- A falu felső felében a szintén Szent Miklósnak szentelt fatemplomot 1760-ban építették. Pitvarát a 19. században meghosszabbították.
Gazdaság
[szerkesztés]Képek
[szerkesztés]-
A felső fatemplom -
Az alsó templomkert kapuja -
-
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Adrian Andrei Rusu: Dicționarul mănăstirilor din Transilvania, Banat, Crișana și Maramureș. Cluj-Napoca, 2000
- ↑ Hunfalvy János szerk.: Magyarország bányászata a bányakapitányságok 1863–1867. évi jelentései alapján összehasonlitva. Pest, 1869, 90–91. o.
- ↑ Gesell Sándor: Máramaros-megye geologiai viszonyai különös tekintettel értékesíthető ásványok fekvő helyeire. 1881, 324. o.
- ↑ www.cmc.ro Archiválva 2013. június 30-i dátummal a Wayback Machine-ben (angolul)
Források
[szerkesztés]- Várady Gábor: Máramarosmegye 1848-ban. Hazánk 1885
- Randolph L. Braham – Tibori Szabó Zoltán (szerk.): A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. 1. Budapest, 2007
- Bélay Vilmos: Máramaros vármegye társadalma és nemzetiségei a megye betelepülésétől a 18. század elejéig. Budapest, 1943
- Carol Kacsó: Repertoriul arheologic al județului Maramureș. 1. köt. Baia Mare, 2011 [1] Archiválva 2013. április 25-i dátummal a Wayback Machine-ben PDF
- A község webhelye (románul)
- Az alsó templom leírása (románul)
- A felső templom leírása (románul)
- Un vienez la Jereapăn. Graiul Maramureșului 2007. október 24. (archivált változat)
További információk
[szerkesztés]- Szent György-ikon [2][halott link] és tányér [3][halott link] a Magyar Néprajzi Múzeum gyűjteményéből
Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés]Máramaros megye közigazgatása  | ||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||
| ||||||||||
