Property Value
dbo:abstract
  • A lelegek ókori nép, élőhelyük Kis-Ázsia és Görögország területén volt. Eredetüket már az ókorban sem tudták teljes határozottsággal megállapítani, több szerző a pelaszgokkal együtt említi őket, bár mint kalandozó, főleg tengeri rablók nagyon elütnek a békés, földmívelő pelaszgoktól. A történeti időkben szétszórtan találhatóak Kária és , továbbá a Kükládok, Euboia, Lakónia, , , , Thesszália, főként pedig Lokrisz vidékén. Feltehetőleg Görögország eredeti őslakóinak maradékai voltak, akiket a bevándorló és hódító törzsek részint kiszorítottak részint magukba olvasztottak. Pauszaniasz Periégétész szerint ősapjuk, , Egyiptomból vándorolt Görögországba. A lelexeket legtöbbször a káriabéliekkel együtt említik, s Hérodotosz szerint a Leleges név a káriabeliek régi nevével azonos. Pauszaniasz szerint rokon népek voltak, de ezt az állítást Sztrabón kétségbe vonta. A nép nevét a mítosz egy régi, Lelex nevű királytól származtatja, aki később Leukádiában, majd Megarában, majd Lakedaimónban szerepel mint Szidón és Libüa fia. Sztrabón szerint a név eredete a legein, illetve a szullegein igékből eredeztethető, ami gyülevészt, keveréket jelent. Modern tudósok a nép nevének eredetét a lalaszé igére (esetleg más, hasonló hangzású sémi igére) vezetik vissza, amely annyit tesz, mint a görög barbaroi, azaz érthetetlen nyelvet beszélők. Az ókori forrásokban mindenesetre úgy szerepelnek, mint durva erkölcsű, műveletlen néptörzs, amely a művelt hellén törzsektől lényegesen különbözik. (hu)

dbo:wikiPageExternalLink
dbo:wikiPageID
  • 154206 (xsd:integer)
dbo:wikiPageLength
  • 1783 (xsd:nonNegativeInteger)
dbo:wikiPageRevisionID
  • 19904671 (xsd:integer)
prop-hu:wikiPageUsesTemplate
dct:subject
rdfs:label
  • Lelegek (hu)
  • Lelegek (hu)
owl:sameAs
prov:wasDerivedFrom
foaf:isPrimaryTopicOf
is dbo:wikiPageRedirects of
is foaf:primaryTopic of
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.

Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy