SZTE TTIK Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék

egyetemi tanszék Szegeden
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. január 7.

A Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszék a Szegedi Tudományegyetem Földrajzi és Földtudományi Intézet Természettudományi és Informatikai Karának része. Feladata az egyetemen oktatott geográfus hallgatók társadalmi- és gazdasági földrajzi folyamatokkal kapcsolatos képzése, benne turizmus-, valamint a település és területfejlesztés elméletének és gyakorlati eljárásainak, valamint a szükséges informatikai- és empirikus eszközeinek egyetemi szintű oktatása.

„... a józan emberi elmét semmi sem élesíti annyira, mint a földrajz.”

– E. Kant

Története

szerkesztés

1921-ben került Szegedre a Kolozsvári Egyetem, lezárva ezzel a több mint százéves szegedi „egyetem-akarási” törekvéseket. Ekkor még a Bölcsésztudományi Karhoz tartozott a földrajz, két intézete, a Földrajzi illetve az Ásványtani Intézet. A Földrajz Tanszék vezetője az a Márki Sándor lett. Az 1925-26-os tanévben került a Földrajzi Intézet az Ady téri épületbe, amely ma is otthonául szolgál. Ezt az időszakot Kogutowitz Károly neve fémjelzi, aki 1923-ban lett tanszékvezető. 1923-ban jelent meg Zsebatlasza, nevéhez fűződik Magyarország néprajzi térképének elkészítése (1927) is. Szeged földrajzi viszonyai című, és Szeged városépítészetéről szóló munkáit 1933-34-ben adták ki. 1940-ben visszatért az egyetem Kolozsvárra, így az 1940-41 tanévtől új egyetem jött létre Szegeden. 1945-ben kerül Szegedre Prinz Gyula, aki elsősorban természetföldrajzosként ismert, de írt társadalomföldrajzi munkákat is, így például akadémiai doktori disszertációját, A városmorfológiai felvétel alapvetése (1954) címmel.

1964-ben jött létre a Gazdasági Földrajzi Tanszék Krajkó Gyula vezetésével. A körzetkutatás, közlekedésföldrajz illetve a mezőgazdasági termőtájak kérdései álltak a vizsgálódások középpontjában. Krajkó Gyula "A gazdasági körzetesítés elvi alapjai" címmel írt jegyzetet, illetve a világ számos pontján előadást tartott a témában. Az elvi tudás gyakorlati alkalmazásaként az 1970-es években a Dél-Alföld mikro- és mezokörzeteinek kutatása folyt, illetve elkészült a régió megyéinek gazdaságföldrajzi leírása. Kiterjedt külkapcsolatai voltak; elsősorban a környező országokkal, de a Európa számos országában jártak tanulmányúton, konferencián a szegedi geográfusok.

1994-ben Dr. Mészáros Rezső vette át a tanszék irányítását. Őt 1995-ben az Egyetem rektorává is választották, amely tisztséget a 2000-ben létrejött egységes Szegedi Tudományegyetemen is elnyerte. 1993-tól indult a geográfus képzés többek között településkutató (később terület- és településfejlesztő) specializációval. 2001 őszétől az turizmus szakirány is beindult a képzésen belül.

2000-től Dr. Becsei József a tanszékvezető. Ugyanezen évtől a Gazdasági Földrajzi Tanszék neve Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszékre változik. 2002 márciusában a több évtizedes munka elismeréseképp a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési miniszter a "Pro Regio" díjat adományozta a tanszéknek. 2003-2007 között ismét Mészáros Rezső professzor a tanszék vezetője. 2007-től Dr. Kovács Zoltán vette át a Tanszék vezetését. Hallgatóink rendszeresen sikeresen szerepelnek az Országos Tudományos Diákköri Konferenciákon. A tanszék részt vállal a környezettan, a közgazdász, a politológus és a kommunikáció szakos képzésben is. Jelenleg 9 fő- és 2 mellékállású oktató, 1 nem oktató munkatárs, illetve 5 PhD ösztöndíjas hallgató alkotja a tanszéki kollektívát.

Képzések

szerkesztés

A tanszéken a bolognai folyamathoz illeszkedő osztott képzésben a földrajz BSc és geográfus MSc szakos hallgatók, valamint a földrajztanár képzésben részvevők tanulnak. A tanszéken a gyakorlatorientált oktatás során elsajátítják a társadalmi-gazdasági és települési környezet megértéséhez szükséges elméleti és módszertani alapokat, ismereteket szereznek a környezet működéséről, a természeti és társadalmi-gazdasági környezetről. A képzés során nagy hangsúlyt kapnak a szakmai gyakorlatok, terepgyakorlatok, labor- és informatikai gyakorlatok és a hallgatók számtalan projektben vehetnek részt.

Szakirányok

szerkesztés
  • Terület- és településfejlesztő szakirány
  • Turizmusfejlesztő


Kutatási területek

szerkesztés

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszéke az egyetem egyik regionális és társadalomföldrajzi profilú egysége, így kutatásaik igen sokfélék. Kiemelt szerepet kapott a szűkebb régió a Dél-Alföld és Csongrád megye kutatása, ezt a területfejlesztési koncepciók mellett számos publikáció, monográfia valamint a megyék gazdaságát, társadalmát bemutató kötetek jelzik. Ugyancsak régóta folynak vidékföldrajzi kutatások is a tanszéken, melyek részben az agrárgazdaság átalakulását, részben pedig a falusi térkapcsolatokat vizsgálják. A térkapcsolatok esetében kitüntetett szerep jutott a megyehatár menti térségek mellett a nagyváros közeli tereknek is. Szintén tradicionális kutatási témát jelentenek a klasszikus közlekedésföldrajzi vizsgálatok. Emellett az alföldi városok vizsgálata, kiegészítve a tanyarendszer társadalmi jellemzőinek kutatásával szintén a tanszéki kutatások részét képezi. Az utóbbi évtizedben a tradicionális témák továbbélése mellett számos új kutatási irány is megjelent. Legfontosabb közülük az urbanizáció és a szuburbanizáció vizsgálata, mely keretében többek közt a vidéki városaink körül kirajzolódó folyamatok komplex elemzése került a kutatásaink középpontjába. Az etnikai földrajzi vizsgálatok (elsősorban a roma kisebbségre vonatkozóan), az egészségföldrajzi kutatások, a számítástechnika fejlődése által generált „kibertér” vizsgálata, valamint a földrajz egyes aktuális elméleti kérdéseinek, megközelítéseinek gyakorlati alkalmazhatósága (pl. gravitációs és potenciálmodellek, behaviourista geográfia, kritikai földrajz), a turizmusföldrajzhoz kapcsolódó vizsgálatok szintén a kutatási irányok részét képezik.

DIVERCITIES – Governing Urban Diversity: Creating Social Cohesion, Social Mobility and Economic Performance in Today's Hyper-diversified Cities https://web.archive.org/web/20160207091228/http://www.urbandivercities.eu/
ITN RegPol² – Socio-economic and Political Responses to Regional Polarisation in Central and Eastern Europe http://www.regpol2.eu/

Korábbi projektek

szerkesztés
HURO GEO PHD – Cross Border Doctoral Programs Consortium http://www.u-szeged.hu/fejlesztesiprojektek/about-huro-1001-184-231/[halott link]
RE-TURN – Regions benefitting from returning migrants https://web.archive.org/web/20160109221654/http://re-migrants.eu/
COOLING CUBES http://www.cooling-cubes.org/ Archiválva 2016. január 10-i dátummal a Wayback Machine-ben
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy