Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium

egri szakközépiskola
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. október 8.

Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium néven nyitotta meg kapuit 1987-ben Egerben. Az iskolai tanulói 1988-ban szavazták meg az iskola végleges nevét, mely akkor Neumann János Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium lett. Alapításakor az ország egyik legelső alapítványi iskolája volt. Helyi cégek, vállalkozások támogatták az iskolát annak szellemében, hogy a majdan kikerülő szakemberek lehetőleg helyben helyezkedjenek el. Már kezdetben is országos szinten egyedülálló számítógépes gépparkkal rendelkezett. Azóta Eger város egyik legnagyobb szakközépiskolája lett. A helyiek a főépület színe miatt gyakran „lila iskolának” hívják. Az iskola igazgatója kezdettől fogva Dr. Sipos Mihály.

Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium

Alapítva1987
NévadóNeumann János
HelyMagyarország, Eger
Típus
Tanulólétszámkb. 1100
IgazgatóDr. Sipos Mihály
OM-azonosító031603
Elérhetőség
CímEger, Rákóczi Ferenc út 48.
Elhelyezkedése
Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium (Heves vármegye)
Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium
Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium
Pozíció Heves vármegye térképén
é. sz. 47° 55′ 04″, k. h. 20° 22′ 14″47.917886°N 20.370443°EKoordináták: é. sz. 47° 55′ 04″, k. h. 20° 22′ 14″47.917886°N 20.370443°E
Térkép
A Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium weboldala
pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy