A kényszer az állam jogosítványa – jogszabályi keretek között – olyan esetekben, amikor az (állam)polgárok nem engedelmeskednek a döntéseknek.

Bibó István nyomán (Kényszer, jog, szabadság c. könyve alapján): a jog lényegét a fizikai vagy lelki kényszerben, a szankcióban kell keresni. A jogi szankcióra, más társadalmi normák által gyakorolt kényszerrel szemben, nagyobb fokú kiszámíthatóság, bizonyosság, illetve előfeltételeiben szabályozottság, határozott körülírtság jellemző. A jogi szankció a többi társadalmi szabály szankcióitól az “objektivitás fokában” különbözik. Vagyis a jogi szankció testesíti meg a “legobjektívebb kényszert”.[1]

A kényszer alkalmazása mindenki más részéről: bűncselekmény.[2]

A magyar Btk. és a szabálysértési törvény szerint a kényszer büntethetőséget kizáró ok. Szabálysértés miatt nem vonható felelősségre, illetve bűncselekmény miatt nem büntethető az, aki a cselekményt olyan kényszer hatása alatt követi el, amely miatt képtelen az akaratának megfelelő magatartásra.[3]

A polgári jog szabályai szerint a fizikai kényszer hatására kötött szerződés érvénytelen (semmis).[4]

A nemzetközi jog mai felfogása szerint – amely az erőszak alkalmazásának és az azzal való fenyegetésnek a tilalmára épül – az erőszak hatására vagy azzal való fenyegetéssel kötött nemzetközi szerződés érvénytelen (semmis). Viszont a háború lezárása érdekében alkalmazott fegyveres kényszer az agresszorral szembeni legitim eszköz. Így a békeszerződés kivétel az erőszak hatására kötött szerződések között.[5]

pFad - Phonifier reborn

Pfad - The Proxy pFad of © 2024 Garber Painting. All rights reserved.

Note: This service is not intended for secure transactions such as banking, social media, email, or purchasing. Use at your own risk. We assume no liability whatsoever for broken pages.


Alternative Proxies:

Alternative Proxy

pFad Proxy

pFad v3 Proxy

pFad v4 Proxy