Kezdőlap
Ezt az enciklopédiát az olvasói szerkesztik. |
|
Kiemelt cikkA magyarországi szecessziós építészet az Osztrák–Magyar Monarchia részét képező Magyar Királyságban a 19–20. század fordulóján meghatározó, a szecessziós művészethez kötődő, elsősorban magyar építészek által művelt, többféle művészeti és stílusirányzatból összeálló épített örökséget jelenti. A magyarországi építészetben a szecesszió jegyei az 1890-es években tűntek fel először, és a századfordulós fénykort követően az 1910-es évek végére, voltaképp az első világháborúval, korszaka lezártnak tekinthető. A stílus legfontosabb hazai mestere Lechner Ödön. Az általa, valamint követői és tanítványai által kifejlesztett és művelt magyaros szecesszió mellett, részben párhuzamosan, a stílusnak többféle irányzata létezett: egyes hazai épületeken megfigyelhető a francia és a belga Art nouveau, a német Jugendstil, a bécsi kortársak, vagy épp a korabeli skandináv és angol építészet hatása. Lechner elméleti és gyakorlati munkássága a korszak több meghatározó építésze, így Lajta Béla, vagy a Fiatalok csoportjának egyik alapítója, Kós Károly számára is fontos kiindulópontot jelentett. Budapest európai összehasonlításban is gazdag szecessziós műemlékekben. Itt találhatók Lechner Ödön legfontosabb munkái: az Iparművészeti Múzeum, a Postatakarékpénztár és a Magyar Földtani Intézet székháza. A korszakra jellemző módon kiváló minőségű anyagokból, összművészeti alkotásként megformált épületek a Gresham-palota, az egykori Parisiana Mulató, a Zeneakadémia, a Gellért Fürdő és Szálloda. A korszak magyar szecessziós építészetének számos emléke áll alföldi és dunántúli városokban, így Szegeden, Veszprémben, illetve a ma a magyar határokon túl található Szabadkán, Nagyváradon és Marosvásárhelyen.A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: Spanyol polgárháború • Széchenyi István utca (Miskolc) • Szárnyas pörölycápa • Benkő Pál • Maróczy Géza • Sakk • II. Louis de Bourbon-Condé |
A nap képeTudtad-e?Tudtad-e, hogy… Rubens Szent Jeromos bíborosként
| |||||||||||||||||||||
Aktuális
Halálesetek a közelmúltban: Karsai Dániel – Jacques Teugels – Haszan Naszr Alláh – Maggie Smith – Jelenits István – Kocsis Tamás - Szabados Tamás Ezen a naponMa 2024. szeptember 30. van,
Évfordulók
Carl Joseph Begas önarcképe |
Ismerkedés a Wikipédiával
Szerkesztői közösség
Magyar Wikipédia Magazin
| |||||||||||||||||||||
Wikipédia más nyelvekenWikimédia-társlapokA Wikipédiát a nonprofit Wikimédia Alapítvány üzemelteti. A Wikimédia számos többnyelvű és nyílt tartalmú társlapot üzemeltet:
Felhasználási feltételekA Wikipédiában található szövegekre és egyes képekre a Creative Commons Nevezd meg! – Így add tovább! 3.0 (CC-BY-SA-3.0) licenc vonatkozik.
|